top of page
IMG_6129-2.jpg

Kincskeresők

Iskolás csoport 6-7 éves gyerekek számára

“Alig akad olyan árnyalat, melyet hajlékony, rugalmas, gazdag nyelvünkön ma nem fejezhetnénk ki.” Kosztolányi Dezső

A Kincskeresők izgalmas játékok, mesék, beszéltetős feladatok és szókincsfejlesztő gyakorlatok segítségével ismerhetik meg a magyar nyelv és kultúra világát. Ebben a csoportban az írás, olvasás alapjait sajátíthatják el a gyerekek. Az ovis csoportot kinőve, itt találkoznak először a magyar ábécével, veszik sorra a magyar betűket, hangokat, különös figyelmet fordítva azokra, amelyek kiejtésükben vagy formájukban különböznek az angoltól. Szívet melengető érzés hallani ahogyan a hangokból, eltapsolt szótagokból egyszer csak szépen csengő,  értelmes szavak, mondatok kerekednek ki olvasás során. No de itt sem maradhat el a játék, mese, dráma és a kézműveskedés sem. Mi több, kis műsorokkal is készülünk karácsonyra, húsvétra, anyák napjára, és megemlékezünk a nemzeti ünnepekről is.

IMG_3170.JPG

Elérhetőség

St John The Divine,

Kingston Rd,

New Malden, KT3 3RX

Közvetlen a templom előtt buszmegálló található, az autóval érkezők pedig a templom mögötti utcákban tudnak ingyen parkolni. A parkolótáblákat érdemes minden alkalommal ellenőrizni. 

Telefon

Email

  • Facebook

Cégjegyzékszám: 10081221

Bejegyzett jótékonysági szám: 1167243

bottom of page